Önsértés a serdülőkorban
Mi az önsértés?
Az önsértés a test szövetének szándékos károsítása. Leggyakrabban felületes, de vérző sebek képében jelenik meg, de más formákat is ölthet, például égetést, ütést vagy karmolást is jelenthet. Nem mindig könnyű különválasztani az öngyilkosság kockázatától, hiszen az önsértés gyakran ehhez kapcsolódó tényezőként jelenik meg.
Az önsértés felismerését sokszor hátráltatja, hogy a társadalmi előítéletek és a megbélyegzés hatására az érintettek ritkán beszélnek róla, inkább elrejtik testi és lelki nyomaikat. Figyelmeztető jel lehet például az alkar vagy más testrészek apró vágásai, hegek, égési sérülések, illetve a hangulatban, viselkedésben vagy kapcsolatokban tapasztalható változások, mint a szorongás, depresszió vagy visszahúzódás, valamint az iskolai teljesítmény romlása. A legtöbb önsértő fiatal azonban alapvetően a serdülőkor sajátos nehézségeivel küzd, és nem ritkán egy „átlagos gyerek” a kortársaihoz hasonló problémákkal.
Ez a viselkedés gyakran a kontrollálhatatlan érzelmekkel való megküzdés sajátos módja, a belső felgyülemlett feszültség kezelése.
A serdülőkor és az önsértés kapcsolata:
Az önsértés sok más témához, például az öngyilkossághoz hasonlóan tabuként van kezelve. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy ne lenne fontos, pont ellenkezőleg. Egyre több fiatal tapasztalja meg az önsértés látszólagos kielégülését a belső feszültségek alól.
A serdülőkorban zajlik bizonyos agyi funkciók és területek érése, a szociális információ-feldolgozás fejlődése és az érzelmi és kognitív szabályozás kiegyensúlyozódása is, amik nagyon sok energiát igénylő, megterhelő folyamatok, ahogy a serdülőknél jelentkező természetes fejlődési krízisek is. Ilyen például a családtól való érzelmi függetlenség kialakulása, a nemi szereppel való azonosulás, vagy a felnőtt társadalmi szerepvállalás is. Ezekhez továbbá társulhatnak először tapasztalt negatív életesemények is pl. kapcsolati kudarcok, veszteségek és az önértékelés sérülése, amik szintén vezethetnek többek között önsértő viselkedéshez.
Az önsértő viselkedés gyakran alacsony önértékeléssel, negatív önképpel és nehezen kifejezhető érzelmekkel függ össze. A közvetlen kiváltó okok között szerepelhetnek családi konfliktusok, szakítások, veszteségek vagy bántalmazás is.
Figyelmeztető jelek
Árulkodó lehet, ha valakin vágások, hegek vagy más, nehezen magyarázható sérülések jelennek meg a testen, amelyeket legtöbbször igyekeznek eltakarni. Érzelmeket tekintve feltűnő lehet a tartós bánat, szégyenérzet, harag, bűntudat, szorongás vagy a lehangoltság visszatérő jelenléte. A viselkedésben is megmutatkozhatnak a jelek: a visszahúzódás, az érdektelenség, az ingerlékenység, a hirtelen dühkitörések, a gyakori sírás, illetve az étkezési vagy alvási szokások megváltozása mind intő tünet lehet az önsértésre. Ezeken túl az emberi kapcsolatokban is érzékelhetünk változásokat, például eltávolodás a barátoktól vagy családtól, a társas helyzetek kerülése, továbbá az iskolai teljesítmény hirtelen leromlása.
Hogyan segíthetünk?
Fontos, hogy ilyenkor legyünk nyitottak és megértőek, a cél, hogy egy olyan biztonságos és gondoskodó közeget tudjunk teremteni, ahol megélheti, beszélhet a problémáiról.
Ha gyermekünk nehéz időszakon megy keresztül, az egyik legfontosabb, amit tehetünk, hogy olyan bizalmas, elfogadó és megérő légkört teremtünk, ahol nyíltan megoszthatja velünk érzéseit, félelmeit, anélkül, hogy tartania kellene a megítéléstől vagy következményektől. Az ítélkezés vagy a büntetés nem segít, sőt elzárhatja a kommunikációt, ezért sokkal inkább a gondoskodó, empatikus és feltétel nélküli elfogadó hozzáállás az, ami valóban támaszt nyújthat. Fontos, hogy figyeljünk rá, meghallgassuk, amikor az önsértésről beszél, és biztosítsuk arról, hogy számíthat ránk.
Legyünk türelmesek, elérhetőek, és ne próbáljuk siettetni, hagyjuk, hogy a saját tempójában és formájában beszéljen velünk – az is sokat jelenthet, ha egyszerűen ott vagyunk mellette. Minden sérülést vegyünk komolyan: vizsgáljuk meg, szükség van-e orvosi ellátásra, és segítsünk a sebek tisztításában, ellátásában. A cél, hogy ne egy teherként, újabb nehézségként élje meg a velünk való beszélgetést, hanem támaszként, segítségként.
Érdemes felkeresni egy tanácsadó pszichológust, de a cél, hogy azt érezze, mellette vagyunk és segítünk átvészelni ez az időszakot, később ez lesz az alapja annak, hogy ő is készen áll arra, hogy jobban legyen. Segíthet, ha együtt fedezzük fel, milyen egyéni erősségei vannak, és bátorítjuk abban, hogy ezekre építsen. A különböző tevékenységekben való részvételre – legyen az közösségi program, sport vagy valamilyen kreatív hobbi –, jó hatással lehet rá, mert ezek tágítják az érdeklődési körét és erősíthetik az önbizalmát. Semmiképp ne erőltessünk semmit, hiszen a bizalom és a támogatás akkor működik a legjobban, ha a gyerek maga is érezheti, hogy a döntéseiben szabad és megbecsült.
Hol kérhetünk segítséget?
- Orvosi ellátás, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
- Iskolaorvos, iskolapszichológus, iskolai gyermek- és ifjúságvédelmi felelős
- Pszichológiai tanácsadás
- Telefonos/internetes segélyvonalak, mint például a Kék Vonal vagy az Ifjúsági Lelki Elsősegély.
Fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy az önsértés egy érzelmi küzdelem jele is. A problémák megoldásához és a gyógyuláshoz pedig elengedhetetlen a megfelelő szakmai támogatás.
Írta:
Nagy Alkioné, okleveles pszichológus
A Pszichomegálló Tanácsadó és Terápiás Központ szakembere