…és kezdünk el valóban önmagunkért élni
Ismerős az az érzés, mikor valaki más kedvéért teszünk meg valamit vagy nem élünk olyan lehetőségekkel, amikkel egyébként szeretnénk? Mások kedvéért viselkedünk másként, nem merünk nemet mondani, igent viszont túl gyakran. A saját szükségleteink háttérbe szorulnak, miközben a megfelelés, az alkalmazkodás, a békesség megőrzése előtérbe kerül. Ez az, amit úgy hívunk: önfeláldozás.
Az önfeláldozás alattomos. Nem kiabál, nem feltétlenül fáj látványosan. De csendesen elkezd elszínezni bennünket – ahogy egy pohár víz is zavarossá válik, ha lassan, cseppenként adagolnak bele valamit. És egyszer csak nem tudjuk, hol végződünk mi, és hol kezdődnek mások elvárásai.
Mi az önfeláldozás, és miért csináljuk ezt magunkkal?
Az önfeláldozás nem egyszerűen az, hogy „segítőkészek vagyunk” vagy „figyelünk másokra”. Az önfeláldozás az a pont, amikor rendszeresen háttérbe szorítjuk saját érzéseinket, határainkat, igényeinket azért, hogy mások elvárásainak megfeleljünk. Megtanuljuk, hogy saját szükségleteink kevésbé fontosak, mint másoké.
Az önfeláldozásnak számos oka lehet:
- Gyermekkori tapasztalatok („akkor szeretnek, ha jó vagyok”)
- Félelem a visszautasítástól
- Bűntudat, ha nemet mondunk
- Tanult minták („anyám is mindig másokat tett magáé elé”)
- Kapcsolati dinamika, ahol egyik fél irányítóbb
De az eredmény hasonló: belső feszültség, kiüresedés, elégedetlenség, idővel akár depresszió vagy kiégés. Mert valójában nem az élet fáraszt el, hanem az, hogy nem lehetünk benne önmagunk.
Mit tesz velünk az önfeláldozás?
Pszichológiai szempontból az önfeláldozás belső konfliktust jelent: a belső világom (mit érzek, mit szeretnék) és a külső viselkedésem (mit mutatok, hogyan cselekszem) ellentétessé válnak.
Ez a feszültség először csak kellemetlen érzésként jelenik meg – egy összeszorult torok, egy gyomorgörcs, egy elhalványuló mosoly formájában. Később viszont megjelenhet:
- döntésképtelenség,
- önbizalomvesztés,
- túlzott alkalmazkodás,
- állandó kimerültség,
- vagy egy „nem tudom, ki vagyok.” érzés.
Hogyan kezdjük el újra képviselni önmagunkat?
1. Tudd, hogy jogod van hozzá
Nem vagy önző attól, hogy határokat húzol. Nem vagy rossz ember attól, hogy kiállsz magadért. Az önérvényesítés nem az önzés, hanem az önbecsülés nyelve. Tehát az első és legfontosabb lépés, hogy tudatosítsd magadban, hogy JOGOD VAN nemet mondani /visszautasítani/ meggondolni magad/ elmondani a te szükségleteidet/ kérni valamit.
2. Figyeld meg, mikor mondasz igent úgy, hogy valójában nemet kívánnál
Kezdj el naplózni vagy tudatosítani: mikor mondasz „igent” úgy, hogy közben valójában „nem”-et érzel. Ezek a pontok mutatják, hol van dolgod a határaid megerősítésével.
3. Tanuld meg újra: mit szeretnél valójában?
Sokan olyan régóta alkalmazkodnak, hogy már nem is tudják, mit éreznek vagy akarnak. Kezdd kicsiben:
- Mit szeretnél enni?
- Milyen zenét hallgatnál, ha nem kéne senkihez alkalmazkodni?
- Mivel töltenéd a szombatod, ha csak rajtad múlna?
Ezekkel az apró döntés helyzetekkel át tudod élni milyen, mikor önfeláldozás helyett a saját igényeidet elégítheted ki és magadat teheted előtérbe mások helyett.
4. Gyakorolj nemet mondani – szeretettel
A nemet mondás nem elutasítás. Hanem a kapcsolat őszintébbé tétele. Így hangozhat:
👉 „Szeretlek, de most szükségem van időre magamra.”
👉 „Ez most nekem nem fér bele, de máskor szívesen.”
Azt szoktam javasolni, hogy a nemet mondást a kisebb ellenállástól kezdjük el megtanulni. Tehát ott kezd el képviselni magad, ahol a legkisebb ellenállásra számítasz, ami a legkevesebbé jár a komfortzónából való kilépéssel. Itt is igaz, hogy kis lépésekkel el lehet kezdeni gyakorolni. Mondj nemet a futárnak, amikor nem akarja felvinni a csomagodat, vagy mondj nemet a csemegepultnál amikor 10 dkg. sonka helyett 15 dkg ot kínál neked.
5. Kérj támogatást
Ha az önfeláldozás mélyen gyökerezik – például bántalmazó kapcsolatból ered vagy erősen kötődik gyermekkori mintákhoz –, egy pszichológus segítsége felszabadító lehet. A Pszichomegállóban ebben is melletted állunk.
Nem kell hirtelen „önazonosabbnak” lenned. Nem kell mindenkinek nemet mondanod. Elég, ha elkezdesz figyelni arra, mit érzel. Elég, ha néha azt is kimondod. Elég, ha nem mindig mások elvárásai szerint döntesz.
A szabadság nem akkor kezdődik, amikor nincs rajtunk nyomás – hanem amikor már tudunk választani és megélhetjük az életünk feletti kontrollt.
És az első lépés mindig az, hogy meghalljuk végre magunkat:
Hol vagyok én ebben a helyzetben?
Ha úgy érzed, nehéz egyedül kilépni az önfeláldozásból, keress minket bátran – együtt könnyebb újra visszatalálni önmagadhoz. 💛
👉 www.pszichomegallo.hu
📩 info@pszichomegallo.hu
Írta: Barabás Mónika, pszichológus
A Pszichomegálló Tanácsadó és Terápiás Központ szakmai vezetője